Kedves Érdeklődő!

Isten hozott, szeretettel üdvözöllek a LUCIFERZUM oldalon! Itt szeretném neked bemutatni jelen weboldal legfontosabb ismérveit, lényegét és szándékát! Magamról – úgy vélem – nem szükséges sokat szólnom, hiszen az oldal tartalmának szempontjából kifejezetten lényegtelen az én személyem. Kizárólag az eszmeiség vagy szellemiség a fontos, amely ezen az oldalon, ezekben a tartalmakban, írásokban megnyilvánul.

A LUCIFERZUM elnevezés, mint ahogyan a Ted Kereshe szerzői név is ihletett. Az írásaim egyértelműen nem saját kútfőből, vagyis lényegüket tekintve nem tőlem származnak. Úgy vélem, hogy van egy múzsám (akit én Forrásnak nevezek) és ez a múzsa az, aki általam közli ezeket a tartalmakat. Ne nézz erre a kijelentésre gyanakvóan, hiszen a múzsa megszokott fogalom világunkban! Ha hiszed – ha nem, neked is van múzsád (szellemi vezetőd) aki „súg” neked, aki okolható azért a „szellemiségért”, amelynek a birtokában vagy. Visszatérve tehát rám és az itt megismerhető munkáimra, mind az oldal nevét, mind pedig az én szerzői nevem ez a múzsa adta nekem. A LUCIFERZUM név elsőre sokakban visszatetszést kelthet. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok és tökéletesen meg is értem. Ám ezzel együtt mégis igen ideillőnek tartom, mivel ez az elnevezés itt éppen világunk jelen állapotára utal. Az itt megismerhető tartalmak éppen ennek az általunk ismerni vélt világnak (leginkább az intézményesített vallásokban, így a kereszténységben is megjelenő) hazugságait kívánja leleplezni, de ennél is fontosabb, elsődleges célja, hogy az Egyetlen Élő Teremtő Isten igazságát bemutassa számodra. Mindezt szigorúan és legfőképpen a Bibliára támaszkodva, szigorúan biblikus érveléssel. Legfőbb munkamódszerem alapvetése: „A Bibliáról a Bibliából!” Mindig ehhez tartom magam.

Ennek az oldalnak tehát nem a sikerhajhászás, nem a népszerűségre való törekvés, az oldal gazdájának anyagi bevételekhez való juttatása vagyis haszonszerzés a célja, hanem jóval inkább az, hogy bárki számára ingyen elérhetően megnyilvánuljon itt egy olyan eszmeiség és tartalom, amelynél fontosabbat a magam részéről elképzelni sem tudok. Egy olyan tartalom, amely hitem szerint maga az igazság. A LUCIFERZUM név továbbá egy tudatos szűrő is egyben, amely csak azokat engedi betekinteni ide, akik kellően nyitottak az oldal tartalmának befogadásához. Ami tehát a legfontosabb tudnivaló az itt megismerhető tartalom kapcsán az, hogy az Egyetlen Élő Teremtő Isten, az Úr, a Megváltó Messiás, és az Ő beszédének a Bibliának szeretete és tisztelete alkotja jelen oldal eszmeiségének gerincét. További nagyon fontos kijelentésként, jó előre szeretném leszögezni azt a tényt, hogy az itt megismerhető tartalmak nem keresztény szellemiségű anyagok. Nagyon nem. Én magam nem vagyok és nem is voltam soha semmiféle vallási közösség tagja, híve, nem álltam soha, egyetlen pillanatig sem ezek vagy ilyenek befolyása alatt, így mint az összes ilyen jellegű (hamis) vallás, a kereszténység is igen távol áll tőlem. Meglátásom szerint ezek mind azért jöttek létre, hogy tekintélyük és dogmáik által félrevezessék az Igaz Istent kereső embereket hamis alternatívákat kínálva nekik és szándékkal leszoktatva őket a józan, logikus és kritikai szemléletű gondolkodásról. Úgy vélem, hogy a gondolkodás, pontosabban az elvont gondolkodás képessége az, ami az embert valóban emberré, szellemi emberré teszi és a nagy világvallások éppen ezt veszik el az embertől dogmatikus tanaikkal. Jelen oldal írásainak befogadásához, megemésztéséhez tehát elengedhetetlenül szükséges lesz egyfajta szellemi frissesség, megújulásra való készség és igen nagy nyitottság, de úgy vélem, ha ezek a tartalmak neked is szólnak, úgy mindenképpen célt érnek majd nálad is.

Az itt megismerhető írásokról konkrétan csak annyit mondanék így elöljáróban, hogy egy szellemi út, egy hosszú és izgalmas utazás mérföldköveit ismerheted meg bennük és általuk. Mint minden utazásra, úgy erre is igaz, hogy az út elején még rengeteg ismeretnek és tapasztalatnak a híján vagyunk, olyanoknak, amelyeket éppen ezen utazás során ismerünk meg, fedezünk fel. Úgy működik ez, mint ahogyan egy az Isten segítségével betöltött, e világon megélt életútnak kellene működnie. Elindulunk a teljes tudatlanságból, a bölcsődéből, még a legalapvetőbb dolgok elvégzéséhez is segítségre van szükségünk, ám ha minden jól alakul, végül utunk végére, idősebb korunkra megérkezünk a szellemi kiteljesedés állapotába. Oda, ahol már mi vagyunk azok, akik másokat segítenek. Így kellene működnie itt minden egyes életútnak. Jelen írások tehát egy ilyen út mérföldkövei, amelyeken akár időről-időre meg is pihenhet a megfáradt utazó. Fontos dolog felismerni azt, hogy az utazó az út elején még igen sok mindent másként lát mint később, amikor már sok-sok tanulás és számos tapasztalat birtokában tekint vissza útjának korábbi szakaszaira. Az út azonban mégiscsak ezekkel a korai szakaszokkal együtt lesz teljes. Hiba lenne tehát ezeket a korai szakaszokat figyelmen kívül hagyni mivel, mint az ember életének a csecsemőkor, ezek is szerves és elválaszthatatlan részei az utazásnak. A kép csak úgy lehet világos és teljes, ha minden egyes mérföldkövét megismered ennek az utazásnak, hiszen egyik kőre épül a másik, ahogyan egy ház is szilárd alapon kell álljon ahhoz, hogy stabil maradjon. A ház is tégláról-téglára épül, így van ezzel az ember szellemisége is. Magukat az írásokat alapvetően két részre bontanám. Az oldalon ezek lentről felfelé haladva ismerhetők meg, tehát mindig a legújabb van legfelül. Az első rész az első öt írás. Ezekről annyit, hogy bár igen sok igazság és helyes meglátás nyilvánul meg bennük, mégis legfőbb jellemzőjük az út keresése. Sok az ösvény, az elágazás, amelyeken át kellett vágnom-hámoznom magam, mire megleltem a keskeny utat. Azt, amelyen mindig is vágytam járni, bár erről sokáig magam sem tudtam. Az első öt írás tehát tartalmát tekintve informatív, elgondolkodtató, szórakoztató, megdöbbentő és még sorolhatnám a jelzőket, amelyek ezeket hűen jellemzik. A számomra legfontosabb tanulságuk az, hogy minél közelebb jutottam a jelenlegi nézeteimhez, annál több olvasót veszítettem. Népszerűségét tekintve toronymagasan az oldal címének névadója, az első írás – éppen az, amely mai szemmel nézve a legtávolabb áll tőlem – volt a legsikeresebb. Rengeteg elismerő és rajongó kritikát kaptam annak közlése után. Ám miután letettem a voksom a Biblia Istene, az Úr, a Megváltó Messiás mellett, ezek a rajongók hirtelen és látványosan elmaradtak. Számomra ez egyébként egy igen pozitív visszajelzés, hiszen ami e világban népszerű, az egészen bizonyosan nem az Isten igazsága. Mert az bizony igen keveseket érdekel manapság. Jogosan merülhet fel benned a kérdés, miszerint mégis mire alapozom azon hitem, hogy éppen nálam lenne az Isten igazsága? Nos, erre kizárólag az itt megjelent tartalmak adhatnak választ számodra feltéve, hogy áldozol időt ezek megismerésére. Elöljáróban ehhez csak annyit, hogy rengeteg keresztény tanításról, igeértelmezésről bizonyítottam be konkrét és számos igeidézettel alátámasztva azok valótlanságát vagy helytelen értelmezését, legyen szó például Dávid és Góliát ószövetségi történetéről, az ún. szentháromságról, vagy akár a „miatyánk” néven elhíresült imaszövegről. Én tehát célom szerint ezt a tiszta, szigorúan biblikus igazságot kívánom mindazok elé tárni, akik megtisztelnek a türelmükkel és az érdeklődésükkel. Akik veszik a fáradtságot ahhoz, hogy ezekre az írásokra fordítsák a figyelmüket. Ha te is ezek közé tartozol, ígérem nem élek vissza a türelmeddel, és igen velős szellemi táplálékot kínálok fel számodra, amellyel persze te – miután magadhoz vetted – eldöntheted, hogy mit is kezdj. Írásaim második csoportjában megismerhető gondolataim tehát, kezdődően a Csendes vizeken című írástól már egy jól behatárolható vonalon haladnak, amelyek szisztematikusan egymásra épülve vezetnek egyre tovább és tovább azon az úton, amelyen ma is járok és azokon a felismeréseken keresztül, amelyekben nekem részem volt és van mind a mai napig is. Nem célom és soha nem is volt az, hogy bárkit bármiről meggyőzzek, sőt éppen ellenkezőleg! A célom az, hogy gondolkodásra bírjalak, józan, logikus és kritikus gondolkodásra! A célom az, hogy ehhez nyújtsak neked támpontokat és ugródeszkát, amelyek segítségével magad juthatsz felismerésekre és alakíthatod ki a saját hited, mert ez a cél. Krisztus igaz követése nem a kereszténységen keresztül, hanem a tiszta lélek és a tiszta hit által tud csak megvalósulni. Csak így. Kéz a kézben, te és az Úr. Lásd Lukács 16:16 helyesen: „A törvény és a próféták Jánosig. Attól fogva az Isten országa hirdettetik és mindenki maga törekszik.”

Kedves Érdeklődő! Fogadd hát e tartalmat igen nagy szeretettel, és tarts velem e szellemi utazás során, amelynek vége még számomra is a távolba vész! Tarts velem azon az úton, ahol csupán kevesen járunk, de amely kétség nélkül egy csodálatos világba, az ígéret földjére vezet!

Szeretettel:

Ted Kereshe